Egy új karakter megalkotása mindig is kihívásnak bizonyult. Hiszen mi is a legfontosabb dolog? Hogy jól nézzen ki, és a neve is találó legyen. A külső kitalálása még nem ütközik komolyabb nehézségekbe, na de a név... Ha már látom, hogyan néz ki, akkor talán könnyebb címkét is ragasztani rá, ami kellőképpen egyedi, hangzatos, megjegyezhető. A mai napig komoly feladat elé állít a játék, ha véletlenül új karit csinálok.
Első szerzeményem, a kis paladin nem bizonyult hosszú életűnek. Miután fogalmam nem volt a spellekről, a kezemben volt egy fegyver, hát nekimentem a moboknak, és csépeltem őket. Egészen 6 szintet így végigvertem, és olyan furcsa fogalmak, mint mana, semmit nem jelentettek nekem. 6 szintnyi hentelés után, ami kb 1 hetembe telt, úgy döntöttem, hogy a WoW sz*r, és töröltem a kis palát.
Természetesen ez nem úgy van ám, hogy én akkor feladom és kalap kabát. Barátom kötötte az ebet a karóhoz, és nyomatta, hogy találjak magamnak valami újat, illetve higyjem el, ez jó dolog, tetszeni fog a játék. Tökmindegy alapon, némi újraolvasás után újfent elkezdtem ismerkedni a class-okkal, és nagyon tetszettek a night elfek, de mivel még mindig ki volt kötve az, hogy human területen kezdjek, ezért egy rogue-ra esett a választás. Fontos szempont volt még, hogy könnyen lehessen vele játszani, és hát az okosok azt mondták, hogy menni fog.
Meglepően kitartónak bizonyultam, elszurkálódtam vele egészen harmincvalahányas szintig. Addigra barátom és haverja már közel 60-asok voltak, és el nem tudtam képzelni, hogy mit lehet csinálni a játékban, miután elérik a maximum szintet. Mikor szóvá tettem kétségeimet, lenéző mosollyal a tudtomra hozták, hogy bizony, onnantól kezdődik az élet. Lehet öltöztetni a karit - erről egyből a barbizás jutott eszembe, eljárni instance-okba - rettentő bután néztem, farmolni (kapálás?), stb. Nem mondhatnám, hogy meg lettem győzve. A kis rogue is hamar egyre nagyobb csalódásnak bizonyult, mert bár használtam a spelljeit, tanulgattam a combo pontok és finishing move-ok fogalmát majd alkalmazását, de különösebben nem bűvölt el. Olyannyira nem, hogy mikor már Stranglethorne Vale-ben maszatoltam, ami már akkoriban is nagy pvp területnek számított, ott annyira kiborultam azon, hogy képtelenség normálisan questelni, és lépten-nyomon kinyír a horda, hogy dühömben töröltem a karit. Azidőtájt még csak 40-es szinttől lehetett megtanulni a lovaglást, és hiába bíztattak, hogy addig legalább húzzam ki, és higyjem el, sokkal jobb lesz, legalább a közlekedés szempontjából. Konokul ráztam a fejem, nekem ebből elegem van, sz*rajáték. Character deleted.
WoW-mentes életem azonban nem bizonyult hosszú életűnek, egyrészről zavart a tudat, hogy nem megy nekem, holott barátomék lelkesen kockulnak ezerrel, és _tényleg_ szerettem volna megérteni lelkesedésük okát. Másrészről persze továbbra is kitartóan győzködtek, hogy gondoljam meg magam. Elkezdődött a nagyszabású brainstromingolás, hogy mivel is kellene játszanom. Továbbra is szigorúan alliance oldalon persze, ami nem volt nagy áldozat, hiszen a hordások rettentő csúnyának bizonyultak. Hol volt még akkor a blood elf populáció. A night elfek továbbra is csodaszépnek hatottak, de szomorúan tudomásul kellett vennem, hogy csak bizonyos class lehet egy race-en belül.
Az elejétől fogva szemezgettem a mage-dzsel, főleg azok után, hogy láttam barátom öccsét játszani vele, és valami eszméletlen nagyokat lövöldözött fire-rel. Itt azonban be is fagyott a lelkesedésem, mert én olyan karival szerettem volna játszani, ami csak nekem van az ismerettségi körön belül. Nem is értem, hogy akkor miért csináltam másodjára rogue-t. Továbbra is kacsingattam a night elfek irányába, de végignézve a classokat, csupa csalódás ért. Druid - az tökbénának tűnt első ránézésre. Rogue - nakösznem, már megvolt. Warrior - exem azzal játszott, és ez a megyek és odab*szok típusú agyatlan hentelés nem az én műfajom. Priest - ld. druid. Hunter - nem emlékszem már, mi volt a kifogás rá, de nem tetszett. A human túl snassznak tűnt továbbra is, gnome és törpe meg szóba se jöhetett, hát milyen rondák már, és kicsik... Már-már a teljes kétségbeesés határán voltam, a mage volt az egyetlen, amit el tudtam képzelni, de azzal meg nem voltam hajlandó játszani. Azonban exem a hatalmas eszével kitalálta a tutit: warlock. Bután nézésben verhetetlen vagyok, ennek a fogalomnak felfogása után újfent be is bizonyítottam. Eszik vagy isszák? A nekem szóló magyarázat pedig úgy szólt, hogy olyan varázsló, aminek lehet démonja, ami az oldalán harcol, illetve tud átkozni. E gyermeki leírás után jobban megnéztem magamnak eme eddig mellőzött class-t, természetesen szomorúan regisztráltam, hogy csak humanból és gnome-ból lehet készíteni. Így nagy kegyesen, minden mindegy alapon megalkottam a human warlockomat, ami a mai napig a nagy szerelmem a játékban.
